A tegnapi napon Magyarország területén 13+4 feladat volt. 2-t nem tudtak, 1 feladatot időközben töröltek, 3 feladat pedig technikai hiba miatt elmaradt - elfelejtették megfordítani a lapot és ott is volt két feladat.
Erdei ösvényen léptek át Szlovéniába, majd onnan egyből szintén erdei ösvényen Ausztriába.
Hajnali 1-re értek első szállásukra, Olaszországba.
5:20-ig aludhattak, ekkor csörgött a telefon. A 74. csapat elakadt, segítséget kért, szétesett a sebességváltójuk. Azt üzeni a 74-es csapat mindenkinek, hogy nem adják fel, folytatják útjukat. Vagy megjavítják, vagy csereautóval mennek tovább.
A mai napon eddig 4 feladatot oldottak meg, és Torinó felé tartanak. Most folyamatosan vezetnek, feladatokat oldanak meg és a kompig szeretnének eljutni. Azt mondták majd a kompon alszanak.
Szerintük az első 40-ben benne vannak!
Jó utat kívánunk nekik!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Delta Polgárőrség 2009.01.18. 14:16:30
susizoli 2009.01.19. 12:02:12
LKPCS Pestimre 2009.01.19. 12:15:11
KBE Pécs 2009.01.19. 16:14:37